Az eddig megtett út

 2011.05.28. 22:04

Supernatural fanatikus vagyok, igen!:)

Úgy gondoltam írok egy cikket arról, hogy hogyan is jutottam ide. Azt már tudjátok, hogy Imi barátom tanácsára valamit kezdeni akartam az életemmel. Az első oldal ami az előrehaladásom segítette az a www.forexdeviza.hu volt. Az oldal vezetője Attila már 9 éve foglalkozik deviza kereskedelemmel. Az ő weboldala segített az indikátorok megismerésében, és a tőzsdei alapismeretek feltérképezésében. Eleinte nem akartam pénzt szentelni erre a "hobbira". Ezért a Marketiva brókercég 5$-os gyakorlószámlájávla próbálkoztam. A marketivánál nagyon nem tetszett, hogy nem engedett skalpolni, vagyis 6-10 pip nyereséggel zárni az ügyletet. Ezután elhatároztam, hogy olyan brókercéget keresek, amelyik saját platformmal rendelkezik, illetve a skalpolás is engedélyezett és lehetőleg kis befektetéssel is lehet számlát nyitni. Fontos volt az is hogy neves cég legyen, tehát több oldal is ajánlja és pozitívan vélekedjen róla. A www.forexbazis.hu -n is olvastam az FXCM-ről (mellesleg a forexbázis is hozzátett a szakmai előmenetelemhez) illetve az eTorro-ról. Végülis az FXCM mellett döntöttem. Egy ideig demóztam, végül úgy gondoltam, hogy élesbe is kipróbálom magam. Azért döntöttem külföldi brókercég mellett, mivel itt olcsóbbak a költségek, és az egész szerződéskötés lebonyolítható interneten keresztül. Magyarországi brókercégek esetében ez nem lehetséges. Magyarországi viszonylatban két cég ami nagyon megtetszett, az egyik a BudaCash Brókerház, a másik pedig a Quaestor Csoport. Ha lenne 1-2 millió forintom lehet elgondolkoznék náluk egy számla nyitáson, de mivel még nincs ezért helyesebbnek éreztem inkább külföldi cégbe fektetni. A két cégről még egy keveset. A Quaestorral nagyon elégedett vagyok, nagyon jó platformjuk van, a munkatársak nagyon segítőkészek. Napi rendszerességgel kapok tőlük hírlevelet és a kezdőknek a TradeMaker tippszolgáltatójuk sem rossz. A BudaCash-ez nagy reményekkel fordultam. Sajnos kicsit csalódnom kellett... e-mailemre nem válaszoltak és az általam kedvelt Tőzsdesügér blogjuk (innen ered az én blogom neve is, utólag már sajnálom) is egy marketingges színjátékba csapott át. Ami egyedül megállja náluk szerintem a helyét az a BrókerBlog-juk. Mint ahogy látszik leginkább a devizapiac vonz, bár később szeretnék majd a részvények, esetleg az árutőzsde irányába is orientálódni, mert érdekelnek ezek a témák is, valamint money management szempontjából sem árt. Jelenleg további okosságokat keresgélek a neten ebben a témában. A forum.tozsde.hu megfogott, és ahogy nézegettem elég jó hozzászólásokat is találtam. Az én írásaimon felbuzdulva jó barátom Füli is blogolni kezdett az ő írásait itt olvashatjátok el.

Címkék: bemutatkozás kezdet deviza quaestor management füli marketiva brókercég budacash fxcm 5$ skalpolás

A bejegyzés trackback címe:

https://hirnihorni.blog.hu/api/trackback/id/tr742939769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása